Kishíján vádat emeltek Lindsey Graham befolyásos republikánus szenátor ellen is abban a Georgia államban zajló büntetőperben, amely azt hivatott vizsgálni, hogy Donald Trump amerikai elnök megpróbálta-e megmásítani az állam 2020-as választási eredményeit – írja a CBS.
Megjelent a CNN augusztusi közvélemény-kutatása, mely a regnáló amerikai elnök népszerűségét hivatott szemléltetni - Írja az MTI. Joe Biden stábja most valószínűleg nem örül, az elnökről ugyan annyi válaszadó volt kedvező véleménnyel, mint republikánus riválisáról, Donald Trumpról.
Bűnösnek mondta ki Donald Trump volt amerikai elnököt egy szövetségi bíró egy hírnévrontási perben, melyet E. Jean Carroll amerikai író indított a politikus ellen.
Miközben nagyon úgy tűnik, Ron DeSantis floridai kormányzó elnökválasztási kampánya alaposan kezd kifulladni, új üstökös tűnt fel a Republikánus Párt egén, az indiai felmenőkkel rendelkező Vivek Ramaswamy személyében. A biotech-szektorból érkező, 38 éves vállalkozó nagyon sok mindenben hasonlít Donald Trumpra, külpolitika tekintetében azonban talán még merészebb, még megosztóbb intézkedéseket tenne, ha elnök lenne. Ukrajna elfoglalt területeit például odaadná az oroszoknak, átengedné Tajvant Kínának és arra is utalt, hogy csökkentené Izrael anyagi támogatását. Az amerikai szélsőjobb imádja Ramaswamy-t, a mainstream republikánusoktól viszont rengeteg salakot kap. Ramaswamy népszerűsége nagyot ugrott a pollokban, de valójában egyelőre kevés reális esély van arra, hogy ilyen ígéretek mellett elnök lesz a gyógyszeripari vállalkozóból.
Donald Trump egykori elnök növelte előnyét a republikánus elnökjelöltségért folyó népszerűségi versenyben, a szavazók nagyon nagy többsége őt szeretné most a Republikánus Párt jelöltjeként látni – derül ki a Wall Street Journal felméréséből.
Nagyon drága Ron DeSantis floridai kormányzó elnökválasztási kampánya, a mögötte álló szervezet most újabb 50 millió dollárt szeretne összekalapozni a támogatóktól – írja a Bloomberg. Közben viszont egyre több szponzor elégedetlen azzal, hogy DeSantis még mindig 40 százalékkal le van maradva a versenyben Donald Trump mögött.
Ártatlannak vallotta magát Donald Trump volt amerikai elnök abban az eljárásban, amelyet Georgia államban indítottak ellene a 2020-as elnökválasztással összefüggő bűncselekmények ügyében - derül ki csütörtökön ismertetett bírósági iratokból.
Donald Trump volt amerikai elnököt és vádlott-társait jövő szerdára idézték be a bíróságra a Georgia állambeli Atlantában, hogy ismertessék velük a 2020-as választásokkal kapcsolatos vádakat - közölte az illetékes bíróság hétfőn.
Donald Trump fiókját még 2021 januárjában függesztette fel az azóta már Elon Musk kezébe került és X-re átnevezett Twitter. A volt elnök, jelenleg republikánus elnökjelölt most hosszú idő után jelentkezett poszttal a közösségimédia-platformon, amelynek nagyrészt - 2022 novemberiéig tartó - felfüggesztése, kisebb részt pedig önkéntes száműzetése volt az oka. Trump visszatérésének a politikus csütörtöki formális letartóztatása adott indokot.
Feladta magát Donald Trump csütörtökön Georgia állam atlantai börtönében, ahol a múlt heti bűnügyi vádemelés nyomán nyilvántartásba vették, majd óvadék ellenében szabadon távozhatott.
A republikánus párti elnökjelöltségre pályázó nyolc politikus, köztük Ron DeSantis floridai kormányzó és Mike Pence korábbi alelnök részvételével, de Donald Trump volt amerikai elnök nélkül tartották szerdán este az első hivatalos nyilvános választási vitát.
Az Egyesült Államok határának biztosítását nevezte legelső elnöki feladatának Donald Trump a jövő évi újraválasztása esetén - a volt elnök szerdán Tucker Carlson közösségi médiában elérhető műsorának adott interjút. Trump elmondta azt is, az ukrajnai háborúnak "azonnal véget kell érnie, és nem az egyik, vagy másik oldal miatt, hanem azért, mert több százezer ember már életét vesztette".
A bíróság 200 ezer dollárban (mintegy 70 millió forintban) állapította meg az óvadékot Donald Trump ügyében Georgia államban - derül ki a hétfőn nyilvánosságra hozott bírósági iratokból. Trump hétfőn azt írta közösségi oldalán, csütörtökön Atlantába megy, hogy letartóztassák.
Donald Trump volt amerikai elnök azt tervezi, hogy kihagyja a jövő heti első republikánus előválasztási vitát, és helyette a Fox News egykori műsorvezetőjének, Tucker Carlsonnak ad online interjút - jelentette a New York Times az ügyben tájékozott emberekre hivatkozva.
A bíróság közel 22 év börtönre ítélte azt a kanadai-francia kettős állampolgárt, aki levélben mérget küldött Donald Trumpnak, és az amerikai elnök meggyilkolását tervezte 2020-ban.
Ha megnyeri a 2024-es elnökválasztást, akkor nem jelöli újra a Fed élére Jerome Powellt – mondta egy csütörtökön sugárzott interjúban Donald Trump. A volt amerikai elnök szerint a jegybank jelenlegi vezetője „folyamatosan késésben van” a jó és a rossz oldalon is.
Vádat emeltek helyi idő szerint hétfőn Georgia államban Donald Trump volt amerikai elnök és 18 munkatársa ellen a 2020-as választások eredményének megváltoztatására irányuló kísérlet vádjával.
Irán diplomáciai megoldást keres a világ nagyhatalmaival az atomprogramja körüli vita békés rendezése céljából - közölte Hoszein Amirabdollahian iráni külügyminiszter hétfőn egy sajtókonferencián.